Hogy ne legyen szélmalomharc



"Jogod van szabadon gondolkodni a világ dolgai
fölött, szép és csúnya, jó és rossz között választani."
(Wass Albert: Te és a világ)



Olvasok egy könyvet (Dr. Eke Károly: Lélek és test), a pszichoszomatikáról szól és 1984-ben íródott. Azért érdekes ez, mert a 80-as években voltam kisgyerek és emlékeimben az él, hogy ha beteg voltam, akkor irány az orvos, aki felírta az antibiotikumot. Slusszpassz

Szó nem volt "lelkizésről". Akkor a gyógyszer volt az isten. A kémia forradalma, a "fantasztikus fejlődés" azóta is tart, sőt ma már nagyhatalommá nőtte ki magát. 

Érthető, tömegeket csak zombisítva lehet irányítani, erre kiváló eszköz a mindig kéznél lévő, ártalmatlannak tűnő bogyó. Bármikor, bármire. 




Kicsit szélmalomharcnak tűnhet ehhez képest az én elszánt küzdelmem. Amellett állok ki, hogy az embernek van valamije, ami felülmúl minden laborban előállított, kikísérletezett, standardizált, lélekölő vegyifegyvert. 

Ez pedig nem más, mint a TUDATA, a képessége a TUDATOS gondolkodásra, arra, hogy TUDJA; mit, miért, hogyan gondolt. Ezáltal alakíthatja az ÉRZELMEIT, melyek a hogylétének jelzői. Ezzel bizony az ember csodákra képes!  Ez az igazi SZABADság. Hiszitek? ;)





Részletek a könyvből: 

" A lelki élet rendellenességei természetesen nemcsak szélsőséges hangulati formában jelentkezhetnek, hanem belső szerveinkben is mélyreható változásokat okozhatnak, panaszokat idézhetnek elő. Az egyensúlyát vesztett ember magatartása, szervi panaszai- hangtalanok. 
Szavak nélküli beszéd ez. Segélykérés, amely megértő embertársak után kiált."
" Szavakba nem öntött közlésük gyakran drámai erővel robban ki testi vagy lelki panaszok formájában. Arra van szükségük, hogy megtaláljuk érzelmi megnyilvánulásaik és testi panaszaik között a lelki feszültséget, a szorongást, a biztonság hiányát, a félelmet, a konfliktust, és ennek megfelelően viselkedjünk velük. Így oldódik félelmük, megszűnnek  az ebből fakadó testi panaszaik is. Ellenkező esetben tüneteik súlyosbodnak és állapotuk fokozatosan romlik."
" Az érzelem (emóció) az a pszichikus jelenség, amely a külső vagy belső történéseket a szervezettel kapcsolatban pozitív vagy negatív jelentőségét élmény formájában jelzi, és egyben a pozitív érzelmi állapot fenntartására, ill. a negatív megszüntetésére alkalmas viselkedésre késztet."
" Anatómiai szempontból az érzelem megváltoztatja az egész motoros apparátus tónusát, és egyidejűleg befolyásolhatja teljesítményét. Erős érzelmek esetén a motoros jelenségekhez szinte mindig csatlakoznak autonóm idegrendszeri és humorális* úton létrejövő belső szervi, az a zsigeri** megnyilvánulások is. Az érzelem megváltoztatja a szervezet állandóságát (homeosztázisát), fiziológiai*** folyamatainak egyensúlyi állapotát."



Tehát, ha a negatív élmények rövid ideig állnak fenn, akkor átmeneti funkciózavarokat okozhatnak, ha állandósulnak akkor pedig akár szervkárosodáshoz is vezethetnek. 

Az érzelmek megváltoztatják a testi funkciókat. Az érzelmeket pedig megváltoztathatjuk a gondolataink megváltoztatásával. 

Jó gondolat- jó érzés- egészség. Rossz gondolat- rossz érzés- betegség. 



Ilyen egyszerű lenne? Igen is, meg nem is.  Azért írtam ezt le nektek, hogy lássátok és megértsétek (akár tudományosan alátámasztva, mert volt olyan, aki csak ezután állt szóba velem :)), hogy a csakraharmonizálás a tudatos gondolkodásra épül. Mert minden eredője a gondolat. :)

Hogy ne csak szélmalomharc legyen... 






*     testnedvi

**   testüregen belüli, belső szervek vagy hús

*** élettani

0 megjegyzés: